4.Fejezet-- Máris búcsú.

 Kinyitottam a szemem, és az ablakom felé nézve, boldogan pillantottam meg a reggeli napsugarakat. Eszembe jutott, hogy nekem ma találkozóm van, így gyors felpattantam. Ránéztem az órára és nagy ijedtségemre vettem észre, hogy már eltelt az idő.
- Oh, nemár! - Niall  biztosan vár.
Sietve összekontyoltam a hajam, felvettem egy egyszerű ruhát,  és már futottam is kifele.
- Hova mész ilyen korán? - érdeklődött apa, mire idegeskedve felé fordultam. Már csak ez kellett, elfogok késni.
- Niall-hez, aki tegnap hívott!
- Eljött hozzád, és ezért, egy nap után már össze is jöttök? - fintorgott rám.
- Semmi ilyenről nem volt szó, mondom elmegyek elé a reptérre! - az óramutató gyors kattogása még jobban feszítette a helyzetet.
- Csak féltelek...
- Én is téged. - majd lezárva a beszélgetést, kirohantam, miután  a huzat becsapta magam után az ajtót.
Beszálltam az első taxiba, és útnak indultam. Az ablakon keresztül figyeltem csendesen a környéket, melyen nem vettem észre különösebb változást. A hasam görcsbe volt, hogy nem érek oda időbe, miközben folyamatosan az időt lestem. Végül haladtunk még pár utcát, majd végre leparkoltunk. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, fizettem a sofőrnek, nem törődve a visszajáróval, amit borravalóként otthagytam neki. Jókedvem hidegen hagyott, mert tudtam, hogy búcsúznunk kell. Beszélni szerettem volna még vele, így nagy léptekkel bementem a váróterembe. Kicsit nagyobb lett bennem az öröm, remélve, hogy pár pillanat, és most már a nagy felhajtás után, nyugodtan leülhetünk.
Körbenéztem, és sehol egy ismerős alak. Kapkodtam a fejemet jobbra, balra, de sehol sem találtam a tekintetét. Most komolyan? Elkéstem.  Erősen furdalt a lelkiismeret, így a terem közepén, tárcsáztam a számát.
- Niall hol vagy?? - hadartam kapkodva.
- Már a gépjárműnél, siess! - majd olyan gyorsan átgázoltam a folyóson, hogy pillanatok alatt kiértem. Néhányan megbámulták esetlenségem, de ez nem érdekelt. Elnéztem a távolba, amikor megpillantottam kirívó személyiségét a tömegből. Nem sok fiatal utazgatott egymagában.
Arcán látszott a kétségbeesés, míg egyedül álldogálva nézett körbe a többieken, és várakozott a bőröndje mellett. Mikor összetalálkozott a tekintetünk, legszívesebben ráugrottam volna megkönnyebbülésemben, de türtőztettem magam. Eszembe jutott, hogy nem vagyunk már kisgyerekek..
- Sajnálom, sajnálom, elaludtam! - magyarázkodtam a leghihetőbben.
- Angel! - fordult felém hirtelen. - Utolsó pillanatban! Kezdett kicsit unalmas lenni. - arcán örömteli mosoly jelent meg. - Majdnem felszálltam már!
- De nem hagytalak cserben, igyekeztem! - néztem rá remélve, hogy nem haragszik. - Kárpótlásul segítek cipelni a bőröndödet! - majd felemeltem két kézzel, de még így se bírtam el. - Mi van ebben, vasgolyó? - és ahelyett, hogy segítettem volna, csak felborítottam egy nagy csattanás kíséretében, amin persze Niall jót kacagott. Hiányzott ez a nevetés.
- Szerintem inkább hagyd! Nincs mit kárpótolnod! - közben a sor folyamatosan haladt előre. - De azt hiszem mennem kell! - biccentett a többiek felé.
- Vigyázz magadra!
- Beszélünk még! - mondta magabiztosan, mire egy 'hiszem ha látom' fejet vágtam. - Bizonyítsak? Zálogul add ide a telefonod! - nyújtotta felém a kezét.
- Mi? Nem, az drága! Szükségem van rá! - de aggodalmaskodásom végig se hallgatva, kivette a zsebemből. - Niall, mit csinálsz? - huncutul mosolygott előttem, míg élvezte a figyelmet.
Ahelyett, hogy eltette volna, nyomkodni kezdte előttem, és elővette a sajátját is.
- Tessék, a számodat megtarthatom nem? - szóval erre ment ki  a játék.- bólintottam, s szórakozottan vállon ütöttem. - De most már tényleg megyek! - majd elindult pár lépést, miután meggondolva magát, hátra fordult, és adott egy jó nagy ölelést.
- Jó utat! - mosolyogtam őszintén, majd végül elengedtük egymást, és felszállt a repülő.

Hazafele menet úgy döntöttem, inkább sétálok egyet a friss levegőn, amikor megállt mellettem egy ismerős autó.
- Cathie, szia! - üdvözöltem, s bepattantam mellé.
- Heló, mi járatban erre?
- Épp haza fele tartok.
- Akkor ráérsz most eljönni velem? Lenne miről beszélnünk. Addig körbe viszlek a városba! - pompás ötletébe beleegyeztem. Ő segíthet visszarázódni, majd nem haboztatva máris szólásra nyitotta a száját.
- Hogy érzed, mi lesz a sulival?
- Szerencsére most nyár van, így szeptemberben mindenképp folytatom. Mi van  a többiekkel?
- Ha gondolod megállhatunk, épp tőlük jövök! - kicsit kirázott a hideg a találkozás gondolatától, de belementem.
Végül valami eldugott épület mellett álltunk meg, és odamentünk hozzájuk. Fiúk, lányok, mind együtt voltak, akiket igazából alig ismertem. Elég volt látni a lenéző tekintetüket. Hirtelen mindenki felénk nézett, amikor észrevették közeledésünket. Jó páran alaposan végig mértek, én pedig úgy éreztem magam közöttük, mint valami semmiből előkerült ismeretlen lányt.