9.Fejezet-- Nem lehet nyugtom tőle.

 Sziasztok! :) Meghoztam az új részt, bocsi, ha ez egy kicsit rövidebb lett. Nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy, hogyan sikerült! Kommenteljetek, még akkor is ha nem tetszett ;) Köszönök minden eddigi visszajelzést! Nagyon jól esnek! Jó olvasást!   Kriszti xx

 - Most már szerintem menjünk aludni! - szakította meg a köztünk lévő csendességet.
- Az lenne a legjobb! - nem volt kedvem visszamenni, és mindennél jobban vágytam egy kis alvásra.
Feltápászkodtunk, és a szobáink felé elindultunk. Annyira hirtelen változik minden az életemben, és most örülök annak, hogy megismerkedhettem Niall legjobb haverjaival, akikkel nap mint nap az álmaikat éli. Sokat jelentett nekem, ahogy kijött hozzám, és megvigasztalt, annyira aranyos volt tőle. Én meg nem tudom elhinni, hogy bírtam náluk felejteni egy drága dísztárgyakkal teli helynek a kulcsát, hogy bármikor ott bulizhassanak. Sőt el se tudom képzelni mik folyhatnak ott olyankor. Elborzongtam a gondolattól, sőt attól is, hogy mindezért engem fognak okolni. Ez nagy felelősség. Pár lépést haladtunk még, és megérkeztünk az ajtójához.
- Hát akkor, jó éjszakát! - mosolyogtam, most már sokkal megkönnyebbülten.
- Neked is! - viszonozta egy ugyanolyan gesztussal, majd megfordultam, miután hallottam, ahogy mögöttem becsukódik az ajtója, és én is bementem a szobámba.
Az eső egyre erőteljesebben szakadni kezdett, és bezengte a légteret, ahogy szaporán az ablakra csapódott. A sötétbe óvatosan az ágyamhoz siettem, és alig vártam, hogy mély álomba szenderüljek.

Hatalmas mennydörgésre ébredtem az éjszaka közepén, ami még az éjjeli lámpát is megrezegtette mellettem. Az eső még mindig szakadt, és apró kis hideg cseppek borzongatták meg a testemet, ahogy percenként végig folytak a csupasz kezemen. Lassan kinyitottam a szememet, és  amikor megfordultam, észrevettem, hogy a fél matracon egy nagy vizes folt terül el, ahogy a plafonból leereszkedő vízcseppek beáztatták. Még ez kellett. Kénytelen voltam álmosan kimászni a paplanom alól, és keresni egy törülközőt, amelyben megtörölközhetek. Még a pólómon is volt pár apró kis folt, de azt hiszem, ez hamar megszárad rajta. Halkan kibotorkáltam a folyosóra, amikor épp Louis sétált a szobája felé. Időközben dörgött még párat, és továbbra sem csillapodott a vihar.
- Te se tudsz aludni? - kérdezte mosolyogva, amint meglátott a halvány fényekben.
- Kénytelen voltam felkelni, beázott a szobám! - közöltem vele, és igenis, nagyon álmos voltam.
- Ez most komoly? Ebben a drága hotelban? - csodálkozott. A lábán egy lábujjközös papucs volt, én meg vissza vettem a zoknimat, hogy ne fázzak fel a hűvös kövön. Erre felé gyakoriak a nyári záporok. A hajam eltudom képzelni milyen ramatyul állt, de olyan álmos voltam, hogy még ezen gondolkodni se bírtam. Szerencsére találtam valakit, mert nem akartam Niall-t felébreszteni, olyan fáradtnak tűnt ő is. - Gyere, aludhatsz nálam! - hívott oda magához, hisz rájött, hogy kilátástalan a helyzetem. Örülök, hogy benne barátra találhattam.
- Azt megköszönném! - bólintottam nehézkesen, mire hamarosan bevezetett.
Kivett a szekrényből egy vastagabb takarót, és egy párnát, amit lazán a francia ágy bal oldalára hajított.
- Tessék, remélem kényelmesen elférsz! - mosolygott, mire gondosan elrendeztem őket.
- Így kell beágyazni! - mutattam neki, de ő csak legyintett egyet, és felkacagott.
Jólesően belebújtam  a takaró alá, és lehetőleg minél távolabb tőle összekuporodtam. Még mindig kínos nekem, ahogy láttam, de láthatólag őt már nem is zavarja.
- Angel, Niall-el  tényleg csak barátok vagytok? - kérdezte váratlanul, miközben felém fordult.
- Teljes mértékben! - válaszoltam magabiztosan, mire sóhajtott egyet. - De miért kérded?
- Csak Niall-ről amióta megint találkoztatok, árad a boldogság. Folyton jó kedve van.. és sokat beszélt rólad, amikor vissza jött! De mindegy is. - szögezte le, majd befordult a fal felé.
- Nincs barátnője? - kérdeztem vissza kíváncsian.
- Nincs. Lassan már öt éve legalább. Amióta átvágta az a lány, nem volt neki más.
Én csak csendbe maradtam, és bámultam magam elé, ezen elmosolyodtam, hogy tényleg hiányoztam neki, de hülyeségeket beszél, tiszteljük a barátságunkat.
Hamarosan a gondolataim közepette elnyomott az álom, és jólesően játszódott le újra Niall ölelése a fejemben.

A késő reggeli órákban,  hangos kopogtatás ébresztett.
- Gyere! - szólt Louis, mire kómásan felkaptam a fejem, és egy meglepődött szempárral találtam magam szemben.
- Ti együtt aludtatok? - kérdezte, mire lesütötte a szemét, a hangjában valami furát éreztem.
- Igen! - válaszolt Louis egyértelműen.
- Jó reggelt Niall! - mosolyogtam rá. - Képzeld, az éjszaka közepén beázott a szobám! - meséltem, és egyáltalán nem magyarázkodtam, mégis kellemetlenül éreztem magam. Az arcáról eltűntek az ideges vonások.
- Komolyan? - hitetlenkedett. - Ugye azt nem nekünk kell kifizetni? - fordult Louis felé viccelődve, miután félrehúzta  száját a szerencsétlenségemre. - Kerestelek, szólni akartam, hogy menjünk reggelizni valamit, aztán bejöttem Lou-hoz is ébreszteni. - majd egy rosszalló pillantást vetett barátjára. - Nem tudtam, hogy itt talállak! - mondta zavarodottan.
- Nem akartalak felébreszteni! - motyogtam, és felkeltem. Féltékeny lenne? Nem, nem lehet az..
Amióta itt állt az ajtóba, legalább háromszor megdörzsölte az arcát, nagyon édesen nézett ki álmosan.
- Öltözök, utána menjünk kajálni! - erre már akaratlanul is felcsillant a szeme, és elmosolyodtam rajta.
- Na mi a mai programunk? - kérdezte kíváncsian az ajtó félfának támaszkodva, miközben újrakötöttem a hajamat. Nem értem mi volt ez a furcsa viselkedése.
- Talán, az amit tegnap beszéltünk.. - mondtam lehangolóan.
- Szóval öltözzünk be kommandósoknak, és raboljuk vissza a kincsünket?! -  jót derültem a hülyeségein, tetszett, hogy elviccelte, nem szeretem ha morcos.
- Nekem így is jó! - ijesztőnek tűnt belevágni, de együtt szórakoztatónak is, jó lenne minél hamarabb, és erre most van itt a megfelelő alkalom.
Időközben elgondolkodtam azon, hogy találkoznom kell velük, amihez egyértelműen nincs kedvem, se erőm. Rossz visszagondolni arra az estére, és nagyon félek is. De kénytelek leszek megtenni, a saját hülyeségem, hogy hittem nekik. Lementünk reggelizni, miközben kiterveltük az egészet. Őrült vagyok, hogy ezek után vissza megyek.
- Ne aggódj, kettőnknek menni fog! - erősítette meg a bizonytalanságomat. Mi van ha nem úgy fog elsülni? Ha Niall-t fogják ezért bántani? Vagy ha engem? Sokan vannak. Túl sokan hozzánk képest. Ha nem lesz olyan egyszerű megszerezni tőlük?
Felvetettem mindent ami lehetséges, de ő csak megrázta rájuk a fejét. Szerencsére az ő társasága nem ilyen, és  nem tudja kikkel kell szembenéznie.
Időközben hoztak mindannyiunknak még egy, egy kávét, amit jólesően meg is ittunk.
- Nem tudom mit tervezgettek már, de Niall vigyázz erre a lányra! - mondta Liam tréfásan, egyben komolyan szólva a hallottakra.
Kényszeredetten felnevettem, majd felálltunk az asztaltól, hogy telefonálni tudhassak. Alig pár lépést haladtam, amikor egy ott dolgozó idős nő szólított le.
- Miss Write, önt keresik!
A recepciós pult felé fordultam, és ledöbbentem. Annyira jó volt, hogy nem kellett idegeskednem, vagy félnem. Teljesen megdermedtem a helyemen, és segítség kérően körbenéztem. Minden olyan nyugodt volt. Sikeresen eltelt úgy az estém, hogy nem jutottak eszembe. Egészen idáig.

8.Fejezet-- Barát

   A velem lévő fiú felhúzott szemöldökkel követte a feltűnően furcsa mozdulataimat, miközben még a furgon hátuljában ültünk egymás mellett. A helyemen össze vissza fészkelődtem, és felváltva leskelődtem kifele az első, és a hátsó ablakon, tudom, hogy megint hülyeséget csinálok. Nagy nehezéket éreztem a mellkasomban, mintha csak arra várna, hogy az egyik pillanatban kitörhessen belőlem, és tönkre tegyen mindent, mint ahogy pontosan a valóságban történik. Az út szélén megláttam a kocsinak támaszkodó testőrömet, " hogy mi van? A testőrömet? " és Niall vállába temettem a fejemet. Már sötét volt, és nagyon remélem, hogy nem lát át az ablak üvegen. Barátságosan átkarolt, és halkan odasúgtam neki, hogy ne aggódjon, csak fáradt vagyok. Azt hiszem sikerült leplezni magam, amikor már  a hotel utcájába kanyarodtunk. Nem akartam, hogy észre vegyen, nem akarok az apám 'fogja' lenni.

- Egész kellemes ez a hely! - jelentettem ki az előtér hívogató szépségére, hol az esti órákban halk zene is szólt a vendégek kedvére.
Majdhogynem idáig a koncertről áradoztam neki, hisz én magam se voltam még ekkora helyen. Szegénynek már  a számat is be kellett fognia, de résen voltam, és végig nyaltam a tenyerét.
- Ez gonosz volt! - dünnyögött, de mosolya ott bujkált a szája sarkában. Hamarosan fel is mentünk. Nem volt más a szobájában, csak egy ágy, és egy két szekrény, de mégis megvolt benne az amire szükség volt. Takaros kis kuckót kapott.
- A fiúk látom becuccoltak! - nevetett, hogy a bőröndje már az ágyán hevert. - Tessék itt a kulcs, egyel arrébb lesz a tied! - hálásan megköszöntem, és elmosolyodtam, hogy még saját szobát is kapok.
- De.. nem hoztam magammal semmit, amibe átöltözhetnék!
- Vegyél ki nyugodtan egy alsómat, és akár egy pólómat! - mutatott a bőröndje felé segítőkészen.
- Mármint boxert? - érdeklődtem a biztonság kedvéért, mire bólintott a régi szokásunkra, amikor egymásnál aludtunk csak úgy random.
Mosolyra húztam ajkaimat, és válogatni kezdtem. Mindegyik ruhája annyira hozzá illett, nagyon tetszett, hogy köztük turkálhatok. Fiú létére meglepően rendben tartja őket, és ezért meg is dicsértem, majd végül egy átlagos sima fehér pólót emeltem fel, egy szintén fehér boxerral.
Egymásra mosolyogtunk, majd kimentem a folyosóra. A fejemben cikázó gondolatok szerencsére most eltűntek, és élvezhettem a pillanatot. Egyből a fürdőszoba felé vettem az irányt, és nagy sebességgel benyitottam, hogy végre a zuhany alá vethessem magamat, amikor nagyra tátottam a számat, és  konkrétan  lefagytam. Lábaim a földbe gyökereztek, ahogy a színpadról az egyik barna hajú srác anyaszült meztelen állt előttem, és épp magát törölgette. Testét tetoválások tarkították, a karján furcsa módon egy szarvas díszelgett. Kócos hajából csöpögött a víz, melyek szép sorrendben folytak végig az izmos hátán. Egy zavart mosolyt küldött felém, én pedig gyors becsaptam az ajtót, és egyenesen a szobámba futottam.
- Hát ez nagyon kellemetlen volt. - ráztam meg a fejem remélve, hogy minél hamarabb eltudom felejteni a látottakat,  azt hiszem életembe először álltak így előttem.
Szerencsére nálam is volt egy fürdőszoba, ahol nyugodtan letusolhattam mindenféle pucér férfiak nélkül. Nagyon örültem annak, hogy itt még a szappanról is gondoskodtak, amit hűsítően magamra kenhettem. Gyorsan végeztem, hisz nem akartam sokáig egyedül maradni, majd belebújtam Niall  ruháiba. A mára már férfiasabb illata azonnal megcsapott, és jólesően ráhajtottam a fejemet a vállamra, hogy még erősebben beszippanthassam. A póló a fél combomat eltakarta, szerencsére ezzel nem lesz bajom, és a derekam se fog megfázni ebben az időben. Egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe, elsimítottam a kikószáló hajszálakat, miután lepakoltam a saját cuccomat.
Minden olyan üres volt, mintha egy lélek se lenne ebben az épületben, gondolkodtam, miközben a fiúk keresésére indultam. Hamarosan megtaláltam a többieket, ahogy a következő részlegre fordultam, és a nagy röhögcsélésük vízhangja betöltötte a teret.
Lágyan kopogtattam kettőt, hármat, és benyitottam hozzájuk.
- Épp jókor jössz! - motyogta Niall teli szájjal.
Mindenki előtt épp egy doboz pizza volt, és jólesően tömték magukat.
- Sziasztok, Angel vagyok! - nevettem a látványukon. A szoba egy fokkal nagyobb volt, mint amiket eddig láttam.
- Ohh, mi már találkoztunk! - állt fel mellém egy kaján mosoly kíséretében, mire Niall nagyot nézett. - Louis, Louis Tomlinson! - az arcom mintha lángokba égne, mikor eszembe jutott, ahogy nemrég láttam, és kezet ráztam vele, mint ahogy aztán sorban a többiekkel is.
- Niall már sokat mesélt rólad! - közölték velem, mire oldalról lábon rúgta őket.
- Ajajj! - forgattam meg a szemeimet játékosan, miután biztosítottak, hogy csak jót hallottak.
- Egyébként szépen bemutatkoztatok! - gratulált a szöszim nekik.
- Miért mit tettünk? - akadékoskodott Liam?!
- Ott hagytatok! Megint! - csattant fel szórakozottan, mire mindenki jót derült, és mintha tényleg annyira viccesnek találnák.
Közben odahívott maga mellé, hogy egyek a pizzájából, mialatt el is felejtettem, hogy az ő ruhájában vagyok.
- Te mióta osztod meg valakivel a kajádat? - érdeklődött Louis.
- Én egy kivételes eset vagyok! - mondtam huncut vigyorral, miután elmeséltem, hogy hogy is kerültem most ide, mivel eddig nem láttak.
Mindenki  kedvesnek tűnt, és egyáltalán nem bánták, hogy Niall barátjával lehetnek. Végre egy hely, ahonnan nem taszítanak el.
- Angel, játszunk felelsz vagy merszet, azzal jobban megismerhetnénk! - ajánlották fel, mire tétovázás nélkül, nagyon szívesen bólintottam egyet, és szinte azonnal körbe ültünk.
- Cserébe én pörgetek! - majd kikaptam Zayn kezéből az üveget. Régen imádtam ezt a játékot.
Lendületesen megforgattam a kör közepén, és egyenesen Liam felé mutatott, aki a felelést választotta. Nem sokat kellett töprengenem rajta.
- Ez egy nagyon amatőr kérdés lesz, de mitől félsz? - hirtelen nem jutott más az eszembe, amit kérdezhetnék tőle, pedig felhasználhattam volna a korára, vagy bármi fontosabb dologra ezt a lehetőséget.
- Hogy mitől félek? Azt hiszem a kígyóktól! - felelte.
- Khm. - szólt közbe Harry. - Képzeld, tagadja, de egy időben a kanalaktól is félt! - Liam fenyegető pillantást vetett rá, miközben nagyon jót röhögtünk.
- Jézusom! - dőltem hátra az elképzelt képek látványától.
Hamarosan Zayn következett, ők már egy kicsit komolyabbra vették.
- Mersz? Komolyan? Menj ki kis gatyába az előtérbe! - tágra nyíltak a szemei, de azonnal felpattant, és teljesítette a kérést. - Veled megyek, ezt látnom kell! - követte Liam, miközben Zayn már félig levetkőzött. Nem bírtam ki, hogy ne vessek egy pillantást rá, elképesztően jól nézett ki a teste, bár nem értem, miért kell mindenkinek kitetováltatnia magát, az olyan ijesztő.
- Niall,
- Hm?
- Neked ugye nincs tetkód? - kérdeztem félénken, mire nagy meglepetésemre megingatta a fejét, és elmosolyodtam.
- Ne sugdolózzatok, hanem inkább válaszolj, hogy felelsz vagy mersz-e Niall!
- Merek! - vágta rá rögtön.
- Mutassátok meg, a legmerészebb dolgot, amit eddig csináltatok! - néztek felénk, mire én elgondolkoztam, hogy a szomszédba való átszökést, nem bírnánk eljátszani, de Niall szúrós szemekkel nézett vissza.
- Barátok vagyunk. Amúgy is, nektek elment az eszetek? Tizennégy évesek voltunk! - rosszallóan megrázta a fejét, mire elképedtem, és nyugtatóan a combjára tettem a kezemet.
- Miért? Nem lehet barátság extrákkal? - akaratoskodott Zayn, aki időközben visszatért. Most kanos időszak van, vagy mi a franc? Imádom, teljes szívemből, de barátként.
- Ja várjunk csak, Angel, te egyébként még szűz vagy? - hiába nem én következtem, feltették nekem azt a kérdést, ami számomra elég ciki, és utálok ilyenekről beszélni.
A korombeli lányok, már mind kiélték magukat, de én eleve nem is mozogtam három évig. Kómába voltam. Rám törtek az emlékek, mialatt újra eltöprengtem a dolgokon, és felbőszültem. Biztos nem bántásból kérdezték, de én nem akartam előttük sírni, így felálltam, és kiviharoztam a szobából. Összekuporodtam a földön,  és a könnyeim csak úgy ömlöttek belőlem, amikor hamarosan már nyílt is mellettem az ajtó. Óvatosan leült mellém, és szorosan magához  ölelt..
- Niall, én.. - kezdtem bele halkan, de felpattant.
- Várj! - mutatta a mutatóujjával, mire kinyitotta az ajtót, és négy kíváncsi szempárral találta szembe magát. Azonnal meghátráltak. - Beszélgetni szeretnénk, ha már így elrontottátok a hülye kérdéseitekkel.. - közölte, majd becsukta az ajtót, és ismét helyet foglalt mellettem.
- Én nem voltam még úgy fiúval! - mondtam halkan, de nem szégyelltem, ilyen vagyok.
- Tudom! - válaszolta büszkén, és meg se lepődött a válaszomon. - A fiúk se úgy gondolták, de perverzek, ezt tudnod kell! - látta rajtam, hogy zavarban vagyok, és még erősebben átkarolt.
- De, eszembe jutott ez az egész ami velem történt, és..és - duruzsoltam a mellkasába ismét sírós hangon. - és, annyira egy szerencsétlen vagyok!
- Miért mondasz ilyen butaságokat? - kérdezte meglepődötten.
- Mert, egy bunkó vagyok. Elveszítettem a barátnőmet a saját hülyeségem miatt. Belekeveredtem egy társaságba, és nem hittem neki. - szavaim között erősen szipogtam egyet, egyet. Rettenetesen nagy fájdalmat okozott apám szívtelensége is, de ezt nem mondhatom el. - Kihasználtak, és olyanokat mondtak rám, amiket ezek után már el is hiszek. Elvittem őket a régi munkahelyemre is, és mindent tönkretettek, már ha volt egyáltalán mit. És úristen! A kulcs! Hát persze! Náluk maradt! Ezért kellett nekik!
- A helység kulcsát odaadtad nekik? - hitetlenkedett.
- Igen! Én marha! Mekkora csalódottságot okozok mindenkinek! - még jobban összeomlottam, de szerencsére Niall erősen fogott. Hallottam gyors szívverését, míg szinte már a testünk összesimult ölelkezésünkben. - Senkim nem maradt! - közöltem fájdalmasan, arra gondolva, ha tudnák a családomról az igazat, még ő se maradna velem.
- Ilyet ne mondj! - szavai hallatán melegség járt át, ahogy végig haladt a testemen.
- Annyira jó vagy hozzám! - pólója szerintem már átázott a könnyeim zuhatagától, de nem törődött vele.
- Segítek vissza szerezni, nem hagyom, hogy visszaéljenek ezzel!
- MEGTENNÉD? Annyira hálás lennék, Jordan nagyot csalódna bennem.. - nem hittem a füleimnek. Ennyi év után, még mindig ilyen kedves legyen velem, hihetetlen.
- Ez természetes, de tényleg abban a pár napban, míg nem voltam itt, ennyi mindent csináltál? Nem csalódtam benned! - nevetett jólesően, mire én is úgy tettem. A legrosszabbkor is mosolyt csal az arcomra.
Közelebb húzott magához, és néma csendben ültünk ott pár percig. Annyira közel éreztem magamhoz, úgy hiányzott már. Jobban, mint bárki más.

7.Fejezet-- Így már jobb

  Nem sokkal később arra észleltem, hogy elszundítottam ezen a hűvös kövön, mikor kisírt szemeimmel feltekintettem, és egy magas férfit találtam magam előtt, aki felém tornyosult. Eltöltött a pillanat heve, ahogyan belenéztem szemeibe, és segítségkérően hívogattam tekintetemmel. Hamarosan ahogy észhez tértem, a kék szemek átváltottak félelmetes sötét barnákra, én meg ledermedtem. Minden eszembe jutott, és lesütöttem a szemem. Vártam a folytatást, a következményt, amelyet hamarosan érezhettem is magamon. Apa óriásit csapott a tarkómra, mire hangosan felszisszentem. Egyből kiment belőlem az álmosság, miért minden olyan kiszámíthatatlan.  Ezek után már csak ez hiányzott. Erősen összeszorítottam szemeimet, majd újra felnéztem rá. Olyan voltam, mint egy ártatlan óvodás, ki éppen a sarokba bújik el haragos szülei elől, és összehúzza magát, reménykedve, hogy így testi bántalmazásuknak ellentud állni. UTÁLOM, hogy nem tudok uralkodni az érzéseimen, és így mindig fölénybe kerülnek velem szemben. Ismét megjelentek rajtam a könnyek.
- Mi a tökömet keresel itt?? - förmedt rám erőteljesen.
- Nemhogy aggódnál a lányodért, hogy egy ilyen helyen találod egyedül! Úgy van, és még verjél is agyon! Az életem már egyébként is összeomlott! - fakadt ki belőlem, és konkrétan elé tárulkoztam.
Az is elgondolkodtatott, hogy hogy talált rám.
- A te életed omlott össze kislányom? - nevetett fel szánakozva, majd erősen megrántotta a karom, és magával húzott.
Betuszkolt a múltkori  fekete kocsi anyósülésére, amellyel itt parkolt az  út szélén. Nem érdekelte, hogyha fájnak a mozdulatai. Reszkettem apám félelmetes közelségétől, amikor valaki erős tekintetét éreztem a hátamon. Ijedten megfordultam, és egy nagy darab, kigyúrt pasas ült mögöttünk. A gyomrom is összeszorult.
- Ő ki? - kérdeztem félénken.
- A testőröm! - hadarta el gyors, míg szemeivel az utat pásztázta.
- Minek az neked? - én már megint semmit se értek. Ki ez az ember itt mellettem?
- Igazad van, most rád kéne ügyelnie! - jelenti ki szívósan.
Meghökkentem válaszától, de így is lett. Valóban egész éjjel a szobám ajtajában álldogált. A saját lakásomban kellemetlenül érzem magam, minden tettemet követték.
- Pisilni azért elmehetek? - flegmáztam, de igazam is volt.
Milyen szülő ez? Mégis mit képzel, hogy őrizetben tart? Mi vagyok én? Tettem fel magamnak a sok megválaszolatlan kérdést, miközben szenvedően a falnak dőltem. Kell valaki aki megért.  Egy átlagos diák akarok lenni, akinek a legfőbb gondja az, hogy milyen ruhában menjen el moziba, vagy, hogy  mikor feküdjön le aludni.. Nekem meg...  Nem baj, holnap van miért felkelnem.
Még mindig nagyon izgatta a fantáziámat, hogy kik voltak  azok a múltkori sötét alakok, de egy hang egyre inkább azt súgta, jobb ha nem is tudom meg.
Másnap késő délután ébredtem fel. Átaludtam a fél napot, de legalább kiadtam magamból a fáradtságot. Átszaladt a szobámon a huzat hideg szele, mitől libabőrős lettem. Úgy látszik ma lehűlt a levegő. Eszembe jutott milyen gáz vagyok, hisz barátok nélkül lopom a napot, egy idegbeteggel a házban. Olyan szemét vagyok, hogy azt is elveszítettem aki hűséges maradt hozzám. Bár.. van még valaki. Akaratlanul is mosolyra húztam a számat. Felvillant a tegnapi kép a testőrről, és azonnal felpattantam. Kétszer is pislognom kellett, mire felfogtam, hogy még mindig a szobámban van. Tehát nem álmodtam. Ez szörnyű, életem se lehet. Ez a két nap olyan hosszú. Időközben elhatároztam, hogy újra naplót vezetek, és ezt mind megosztottam benne. Fájdalmas szavaimat, néha néha elmosta egy-egy könnycseppem, melyek beleáztatták magukat a könyv lapjaiba.  Gondolatmenetemet a telefonom váratlan csörgése zavarta meg. Niall az. Elmosolyodtam a név láttán, nem volt másra szükségem.
- Angel minden rendben? - tette fel aggódva ideges levegővételem hallatán.
- Igen, igen.. - nyugtattam meg azonnal.
- Jöhetsz az arénához, itt vagyunk!! - lelkendezett örömében, de én elgondolkodtam, és értetlenül belehümmögött a választ várva.
- Igyekszem odaérni! - minden vágyam az volt, hogy ott legyek, és a hülyeségeit hallgassam, de elborzongtam a tudattól, hogy lehet nem engednek.
- Biztos minden ok? - teszi fel még egyszer.
- Ígérem! - mondtam biztatásul, mire bontottuk a vonalat.
Nagyon megörültem neki, végre jól érezhetném magam valaki közelébe, de persze, hogy kell lennie egy bökkenőnek. Mérgesen rávetődtem az ágyra, és elpanaszoltam magamban mindent, hisz másnak úgyse tudnám. Hirtelen támadt egy szuper ötletem. Na ez is egy újdonság.
Lespanolok az őrrel, azzal úgyis elengednek. És így is lett. Gyorsan sikerült egy kis játékkal belevinnem, és legalább nem kellett taxiznom se. Mennyi pénzt fizethet apa érte... és miért?
- NIALL!!!! - Angel légy erős, ő csak egy régi haver, ne érzékenyülj el.
Mikor megpillantottam a távolból, futni kezdtem hozzá.
- Ne olyan sebesen! - ragadt meg a velem lévő testőr.
Opsz.
- Figyeljen, a haverom énekes, odabent biztos rengeteg magához hasonló ember van! Ne aggódjon. Egyébként se szökök el. - a múltkori se miattam volt.
- Az apád. - förmedt rám, hogy azért van itt. - Visszajövök! - és egyúttal el is hajtott.
Ismét futásnak eredtem, majd átöleltem az előttem álló szőkeséget, ki ragyogó szemekkel várt rám.
- Angel, azért nem teltek el évszázadok! - nevetett fel miközben jó szorosan viszonozta az ölelést, de ő nem értheti, hogy valójában miért is örülök neki ennyire. - Épp kijöttem szétnézni merre jársz már! Muszáj megnézned a színpadon! - mondja büszkén én meg csak mosolygok. Láthatóan örül a jelenlétemnek.
- Alig várom! - bököm oldalba, majd besietünk.
- Többiek? - nézek meglepődötten körül.
- Már a színpad felé tartanak, sietnem kell, koncert után ütközünk! - majd összenevetünk, és egy jó helyet kerestem magamnak.
Még mindig vicces a lazasága, de ez a jó benne. Semmi stressz, és önmagát adja.
Körbenéztem és elképedtem a sok rajongótól. Niall egy biztató mosolyt küldött felém, ahogy döbbenten figyelem az eseményeket. Nem szállt el magától, ezt tisztelem benne, és még mindig csodálatos, hogy nem felejtett el.
A hangzás elképesztő volt, és az öt fiú hangja is ahogyan énekükkel betöltötték a teret. Niall ujjai tökéletesen mozogtak  a gitár húrjain, egyszer megígérte, hogy majd tanítani fog.  Csak egymásnak számítottunk, de rég volt ez.
Nem sokkal később elkezdődött egy újabb dal. Üteme lassú, és lágy volt. Mindenki velük énekelte, én meg csak ámultam a gyönyörben. Niall néha hátranézett jól vagyok-e, mire mindig erősen bólintottam. Ez a szám annyira igaznak tűnik, olyan átjövő a szövege, annyira tetszik. Láthatólag elég jól elszórakoztatják a közönséget, mindegyikőjük olyan barátságosnak, és bolondnak tűnik.

- ITT VAGYOOOK! - ugrott a hátamra valaki, és elvesztettem az egyensúlyom.
- Niall! - hatalmas nevetésbe törtünk ki a backstage közepén.
- Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan.
- Persze, minden rendben te idióta! - vágtam vissza viccelődve, és felsegített. - Amúgy elképesztően jók voltatok!!
Látszott, hogy számít a véleményem, és egy hatalmas vigyor tűnt fel az arcán.
- A hangod annyira, annyira tiszta! - mondtam ki hangosan gondolataimat. Nagyon tetszik, olyan bársonyos.
- Köszönöm! - vakarta meg zavartan a tarkóját.
- Tudtam, hogy egyszer megcsinálod! - mire egymás szemébe néztünk, és szerényen, de átölelt.
Örülök, hogy vele lehetek! Olyan normális.. és Cathie is az volt.
- Azt hiszem eltűnt mindenki! - jelenti ki szórakozottan.
- Ó te jó ég! - ijedtem meg, hogy magára maradt.
- Ne aggódj, van aki elvisz a hotelhez! - mondja ki tök átlagosan, mintha már jártas lenne ebben. - Igen,  a srácok sokszor hagytak már el! - fejezte be, mintha olvasna a gondolataimban.
- Te szerencsétlen! - kacagtam rajta.
A hotelnak nagyon örülök, de annak nem, hogy haza kell mennem.
- Az én öreg jó barátomtól most el kell válnom! - húztam félre játékosan a számat, a közelében nem akartam a szomorúságra gondolni.
- Velem jöhetsz! Úgyis egy csomó tervünk van holnapra, ilyen későn ne menj haza! - ajánlja fel, amitől tapsikolni kezdek.
- Csodás, lesz időnk beszélgetni! - mindketten összebólintunk, és két pacsit váltunk egymással, majd  öklöztünk.
Felhúztuk a szemöldökünket és egymásra néztünk, ez ösztönösen jött.
- Azt hittem már elfelejtetted! - mondom csodálkozva.
- Én? Dehogy! - majd újra megismételtük játékosan.
- Ez ki? - kérdem tőle, utalva a mögöttünk álló fickóra.
- Ő visz vissza minket, a testőröm. Egy jó dolog is van abban, hogy mindig figyelnek. - böki ki kicsit megviselően.
- Tudom milyen érzés! - válaszolok együtt érzően, mire nagyra nyitja szemeit.
- Semmi. - váltottam gyors témát, majd látta rajtam, hogy jobb ha inkább nem feszegeti, hiába keltette fel az érdeklődését.
Lassan megérkeztünk.

6.Fejezet-- Nekem miért ez jutott?

 Sziasztok, meghoztam az új részt! Ez most egy kicsit esemény dúsabb lett, jó olvasást:)!


 Kómás fejemmel ránéztem a kijelzőre, és nagy meglepődöttségre vettem észre, hogy egy ismeretlen szám keres. Gyorsan fogadtam a hívást.
- Haló? - szóltam bele, miközben arrébb mentem a többiektől.
- Szi-ia! - gagyogott bele a túloldalt lévő ismeretlen. Hangja vékony és ártatlan volt.
- Kivel beszélek? - érdeklődtem felőle, mikor hirtelen átvették tőle a telefont.
- Niall-el! Sajnálom, biztos elvette az asztalról!
- Nem gond, imádom a gyerekeket! De azért jobban oda figyelhetnél rá! - nevettünk össze. - Egyébként ki ez  a kisfiú?
- Tesóm fia, Theo!
- Gratulálok! - azta miről maradtam le, olyan rég láttam már Greg-et is.
- Pont hívni akartalak, lenne egy jó hírem!
- Akkor nyögd már ki!! - szeretem, ahogy mindig van benne életkedv, teli reményekkel.
- Holnap megyünk vissza!!
- Jöttök? - vontam fel a szemöldököm.
- Ja igen, ott fogunk koncertezni! - na ennek most igazán megörültem, unalmas nélküle.
- Hurrá! Már tervezem is mi mindent fogunk együtt csinálni!  - teljesen bezsongtam e hallatán.
- Reméltem is! De azért ez nem lesz olyan egyszerű,  na majd kereslek, és megbeszéljük! - miért, mi akadálya lenne?  Végül bontottuk a vonalat.
- Gyerekek mennünk kell! - sietve összepakoltattam velük a rumlit, és 'kipateroltam' őket.
Kicsit harapósan néztek rám, de bárki bejöhet a reggeli órákban.
Figyelmesen megvártam ameddig kulcsra zárták az ajtókat, miután közösen elindultak.  Örültem az új barátoknak.
Én ellenkező irányba mentem, ugyanis ideje hazamenni. Mi lesz ha még mindig ott vannak? Ha komoly dolog történt? Reszkettem, ahogyan egyre közelebb értem a háztömbünkhöz. Útközben háromszor is meggondoltam magam, de végül feljutottam  a lakásunkhoz, és benyitottam. Féltem. Próbáltam halkan a szobámba osonni, de megelőztek.
- Kislányom, hol a francba voltál? - ordított velem erőteljesen, mire lekevert egy pofont. - Egész este eltűntél!
- Volt rá okom!
- Eleve mit képzelsz, hogy utánam kutakodsz? - emelkedett fölém hirtelen.
- És te arról, hogy titkolódzol, és ilyen alakokkal vagy? - kezein láttam, hogy egyre jobban ökölbe szorítja. Sose volt ennyire erőszakos.
- Engem te nem vonhatsz kérdőre! - tenyere újra az arcomon  csattant.
Könnyeim kicsordultak a lelki és a fizikai fájdalmaimtól. - Tudod mit, ezen az ajtón  többet ma ki nem mész! Takarodj a szobádba! - erei még az arcán is kilátszottak  a feszültségtől.
Nem is kellett több. Berohantam a szobámba, és magamra csaptam az ajtót. A bőröm még mindig égett, ahogy gyengéden végig húztam rajta ujjaimat.  Én nem is tettem semmit.
Elhatároztam, hogy ha ott nem jutok ki, akkor az ablakot választom kijáratnak,  Halk mozdulataimmal összecuccoltam, majd bátorságot vettem és kiléptem. Az ablak párkányon állok, egy centi választ el a haláltól. Összeszorítottam szemeimet, majd leereszkedtem a mellettem ágaskodó tölgy fára. Óvatosan lejjebb másztam, amikor egy vastag szálka beleállt a kezembe.
- Aú! - fájlaltam, majd beszippantottam róla a vért, és folytattam az akciómat, amikor végre leértem a földre.
Megkerestem Cathie utcáját, és reménykedve, hogy még mindig ott lakik, becsöngettem a házba.
- Ki az? - szólt ki barátnőm megkönnyebbülésemre.
- Angel! - hangom még mindig remegő volt és reménykedtem benne, hogy nem vesz észre rajtam semmit.
- Sziaa! - ugrott a nyakamba, nagyon jól esett az ölelése, és erősen én is magamhoz szorítottam. - Feszültnek látszol.
- Túl teszem rajta magam, rá se ránts! - tereltem el gyors a témát fájdalmasan.
Körbenéztem a házon, de  azt hiszem itt is minden maradt a régi. Akárhol voltunk, a családi hangulat minden szobából áradt. Jó lenne nekem is ilyen, és ha végre nem kellene  a fájdalmaimat magamba fojtanom.
- Na és jó volt? - kérdezett rá a tegnap estére.
- Jó fejek voltak! - mosolyogtam arra, hogy tényleg bírtak engem.
- De nem volt semmi fura bennük? - érdeklődött, miközben pakolta a konyhaszekrényt.
Állítását megtagadtam, hiába gondolkodtam el rajta. Nem adhatok neki igazat.
- És vissza mész? - fintorgott. De hisz ő is velük szokott lógni!
- Vissza! - mosolyogtam rá magabiztosan, mire lenézően magyarázkodni kezdett.
- Drága, én.. komolyan mondom, hogy nem kéne!
- Féltékeny vagy, hogy elveszem tőled őket, vagy mi van? - háborodtam fel.
- Múltkor jól mondtam, hogy nincs erre szükséged!
- Istenért már, nem lehetnek barátaim?
- De nem ők! - teljesen úgy hangzott, mintha kiakarná sajátítani magának.
- Miért fáj az neked, hogy ha jól érzem magam? Önző.
- Önző? Nézzél már tükörbe. - nagyon felmérgesedtem azon, ahogy így bánik velem.
- Az a bajod, hogy ismerkedek?
- Az! - gúnyolódott, én pedig felálltam az asztaltól, és elindultam. - Érezd jól magad, megvagyok nélküled!
Hurrá, sikerült vele is össze vesznem, de még mindig nem tudom elképzelni, hogy miért csinálja ezt.
Miért akar nekem mindenki rosszat? Elegem van. Már azt is leszartam, ha apa rájön, hogy  nem vagyok otthon, de én nem akarok egy idegbeteggel egy fedél alatt lenni.
Az idő már is eltelt, és újra David-ékhez  siettem. Most tényleg azt reméltem, hogy támaszt nyújtanak.
- Sziasztok! - köszöntöttem őket egy műmosoly kíséretében, de rám se fütyültek. - Mondom sziasztok! - majd végre bólintottak egyet közömbösen.
Most meglepően másabb volt minden. Teli voltak cigivel, amitől áradt felém a füst, és köhögnöm kellett.
- Na mi van, ilyen gyengéd vagy? - kötözködtek velem, és majdnem a számba nyomták.
- Nem bírom a cigit. - közöltem velük, mire erősen rávágtak.
- El lehet innen menni.
- De szükségem van a segítségetekre! - nem maradhattam egyedül.
- A miénkre? Megvan amit akartunk, szóval tipli!  - mi bajuk van? Végig csak beakartak vágódni, hogy kihasználjanak?! Ez sok mára.
Közben megbeszélték, hogy melyik kocsmába menjenek az este,  azt gondoltam jó társaság lesz, nem hittem, hogy ők is ilyenek.
- Nem hallottad? Szerinted, te jóba lehetsz velünk? - mutatott magukra Vanessa. Ez alatt már a többiek is ordibáltak.
- Az ilyen csak dugni jó! - mosolyogtak kajánul.
- Én csak.. - magyarázkodtam, miközben mozdulatlanul megálltam előttük, egyre üresebbnek éreztem magamat.
Keménynek akartam látszódni, de előtörtek az érzéseim. Könnyeim utat engedtek maguknak az arcomon, ahogyan szégyenteljesen végig folytak rajta. Legszívesebben elsüllyedtem volna, ahogy megalázóan röhögtek rajtam.
- Ha nem értesz a szép szóból, segítek! - közeledett felém David, mire jó erősen megrántotta a hajamat, és húzni kezdett. Borzasztóan fájt.
- Na mi még szerintem találkozunk! - majd lökött rajtam egyet, és ott hagyott a sötétbe.
Összerogytam a fa tövében, és sírva fakadtam. Nincs hova mennem,  és elveszettem mindenkit. Cathie-nek igaza volt, csak kihasználtak. Rettenetesen fájt. Ha hazamegyek ilyenkor, azzal csak magamat büntetném,  minden olyan bizonytalan, és kétségbeejtő.  Kételyek között élek. A gyötrődés fájdalma még jobban előtört belőlem, és nem tudtam abba hagyni a sírást. Egyedül maradtam itt. Ráhajtottam fejemet  a felhúzott lábaimra, és próbáltam mély levegőket venni. Niall gyere már.

5.Fejezet-- Velem lesznek

   Sziasztok! Itt a következő rész, remélem kihozza belőletek az izgalmat;) Jó olvasást!
All the love.


 -  Angel! - mutatott be Cathie.
- Az az Angel? Már? - kérdezte, miközben kezeit összekulcsolta maga előtt.
- Bocs, hogy ilyen 'hamar' újra itt lehetek. - mondhatni szarul esett.
- Na Veronica! Ne legyél bunkó! Jó, hogy újra látunk! - karolt át az egyik jó bevágású haverja, ha jól tudom David.
- Nem is emlékszel rám! - lelöktem magamról, és arrébb húzódtam.
- Hát hogyne emlékeznék rád. Te vagy az újonc!
- Angel Write.
- Igen, gyönyörű név. - kezeit újra körém fonta. - Velünk kellene jönnöd, jól ellennél, úgyis gondolom cserbe lettél hagyva..
- Sajnos, sokat voltam távol a kórházban, de szerencsére túléltem a fájdalmakat... - kezdtem el mesélni a társaságnak a történetem, de közbe vágott.
- Jól van, elég a dumából, a lényeg rendben vagy. Mostantól számíthatsz ránk, mi veled leszünk.
- Ja, veled lesznek. - szólt bele barátnőm flegmán.
- Este legyél itt! - hallottam egy lány hangját a háttérből, miközben mi már elindultunk hazafele.
- Nincs neked erre szükséged! - mintha figyelmeztetne valamire.
- Mi? Elmegyek, kell ennyi kiruccanás!
- Én szóltam, majd megismered őket..
- Meg! - ezt követően lerakott az utcánkban, nem értem mi baja azzal, hogy ismerkedek.
Otthoni magányomban folyton Niall-en filóztam, alig várom, hogy megint olyan haverok lehessünk. Bár elment, kitudja mikor keres majd, lehet nem is vagyok már szimpatikus neki.  Unottan bambultam magam elé, és gondolkodtam el a régi életemről, mikor férfi hangokat hallottam az ablakom alatt. Kíváncsian lementem az utcára, míg megbújtam egy oszlop mögött. A halvány fényekben csak rejtélyes sötét alakokat láttam, miközben apa parkolt le mellettük egy fekete kocsival. Ez nem is az övé, összekavarodtam.
- Kész vagy? - szólalt meg az egyik mély hangon.
- Könnyen ment. - kicsit megijedtem az előttem zajló eseményektől, de kiakartam deríteni.
Kezeimet ökölbe szorítottam, és mély levegőt vettem. Rajta, megkel tennem.  Félve az autó közelébe merészkedtem, amikor éppen felakarták nyitni a csomagtartót. Ezt nem az én idegrendszeremhez találták ki. Kidugtam  a fejem, de nem jól sült el. Pont akkor kellet felém nézniük. Zord tekintettel találtam magam szemben, és rémülten hátrálni kezdtem. Sikeresen ráléptem egy faágra, ami reccsent egyet, és még több ijesztő szempár nézett felém hirtelen. A pulzusom az egekbe szökött, és azonnal futásnak eredtem. Gyomrom görcsbe volt, majd iszonyatosan hányingerem lett. Csak futottam előre amerre utat láttam, de a lábaim alig bírták, mert beszédültem, majd nem sokkal később megálltam egy kis utcában. Óvatosan hátranéztem, de nem követtek. Nem tudom kik voltak ezek, és, hogy miért nézett rám apa gyilkos szemekkel. Erővel neki dőltem  a falnak, és nagyokat lélegeztem. Újra és újra megjelentek előttem a képek, így konkrétan kihánytam elém mindent, amelyet az izgalom kihozott belőlem. Remegő lábaimmal felálltam, és megtöröltem magam. Borzasztóan festhetek, de nincs más választásom, elindultam a többiekhez. Valami támaszt vártam, de rájuk nézve meggondoltam magam. Végignézték a ruhám, és a futástól szanaszét álló hajam.
- Mindjárt megcsinálom! - fintorogtam rájuk, de meglepően ellenkeztek.
- Várj, majd én rendbe hozom! - kacsintott egy lány, és hozzá is látott. A levegőt még hevesen kapkodtam, de kezdtem lenyugodni. Elegem van, hogy magamban kell tartani, mert nincs aki segítsen.. - Ez felülmúlja  a múltkorit! - mi? Mi baja volt vele? Az én vagyok, nekem az úgy tetszik.
- Úú Angel, eszméletlenül áll! - közölte David, amikor ránézett a többi lánnyal megegyező hajkontyaimra.
- Tényleg? - mosolyogtam szerényen a 'menő gyerek szavaira. Egy pillanatra elhittem, hogy megfelelek a stílusuknak.
Miközben igazgattam magamnak, hirtelen mindannyian körém álltak, mint valami vallatáson.
- Ahhoz, hogy velünk maradj megkel tenned valamit. - kicsit zsarolóan hangzott..és megijedtem.
- Nincs ehhez most erőm. - kérdőn rám néztek, de ha elmondanám, még ők se maradnának.
- Gyere velem Angel! - hívott magával David, de meghátráltam. - Nyugi csak súgok valamit, veled most kivételt teszek.
Akárhogy is értette, még mindig nem voltam a legjobb állapotban.
- A segítséged kell. Úgy tudjuk a  Nocturnal háznak neked megvan a kulcsa. - honnan tudják. Igen akkoriban megkaptam a gondnoktól, annyit segítettem ott éjjel nappal.
- Kéne.
- Ne-em, arról szó sem lehet!
- Tinédzser vagy, és kimaradsz mindenből?! - ez mélyen érintett.
Kuncsorgó tekintetüknek nem bírtam ellenállni, hisz velük tuti király a buli.
- Na jó. - mindenki elégedetten összenézett, egy félrehúzott mosollyal.
- Menjünk! - mikre rá nem vesznek..
Útközbe rengeteg mindennel szórakoztatták egymást, és sok fergeteges élményüket mesélték el, amiken jót nevettünk.  Különcnek éreztem  magam, nekem nincs mit mesélnem, és bár kicsit bennem volt a görcs, sok idegennel éjnek éjjelén a sötétbe.
- Ez lenne az! - álltunk meg az utca végén az épület előtt.
- Eszméletlen! - azonnal berontottak, és kivilágították az egészet. - Mond Angel, sűrűn járnak erre? - aparányit megráztam a fejem, mire önelégülten elmosolyodott.
Felkutattak mindent, amikor arra észleltem fel, hogy a fiúk őrjöngve pakolnak ki a raktárból. Nem tartom jó ötletnek, de nem lehetek szemét, mégis ők vannak többen.  Az összes piát eltették, vagy megitták, és már Veronica is Mark karjaiban élvezkedett. Kicsit eldurvultak a dolgok, nem szeretem az ilyet.
A rendezvényeknek kialakított kis takaros ház, ma este elfelejtheti a csendességet. Jó volt újra látni a régi helyet, ahol sokszor megfordultam már. A falon festmények, kulturált díszek, de ez senkit se érdekelt. Nézelődésemet megszakítva, az erős alkohol szag csapta meg az orrom, ahogy David-ék közeledtek felém, nem hagyták, hogy szótlanul álldogáljak ott egymagamban.
- Azért óvatosan jó? - kértem szépen őket, hogy ügyeljenek a rendre, de mintha meg se hallották volna.
- Gyerünk, szórakozz velünk! - majd eltekintve a válaszomtól, beállítottak a többi táncoló lányhoz.
- Hajrá Angel, mutasd magad! - szurkoltak, amikor épp versenybe kezdtünk. Kíváncsian néztek engem,de nem 'vetkőztem ki magamból', elundorodtam.
Egyébként egész este jól elvoltunk, de mára elég volt nekem.
- Ki kér rágcsát? - kínáltam meg a népet két tállal, amikor mindenki lerohant.
- Ezért kell ő nekünk! - mondták egymásnak. Azért szolga nem vagyok, gondoltam magamban, mikor hirtelen témát váltottak.
- Mikor épült? - érdeklődtek a ház felől, de csak annyit tudtam mondani, hogy még a múlt századból maradt fent, amióta persze felújították már párszor.
- De ugye nem sok mindenkinek van meg a kulcs hozzá? - vágott közbe Vanessa.
- Nem hinném.
- Megfelel. - bólintottak, én meg csak felvontam a szemöldököm a sok kérdésükre.
- Srácok, én ma nem tudok hazamenni. - böktem ki, de pontosabban nem mertem..
- Akkor mindannyian itt éjszakázunk! - az ötletbe belementek és ezt követően hamarosan mindenki kidőlt.
Lehet nem kellett volna itt maradni, de megkönnyebbülve hálát adtam, hogy van hol aludnom, és, hogy nem kellett egyedül lennem. Nemsokára egy kanapén én is álomba szenderültem.
Kora reggel mindenki a váratlan telefonom csörgésére ébredt fel, amely betöltötte az egész teret.