10.Fejezet-- Megkaptam ami engem illet.

  Végre felkerült az új rész! Remélem megérte rá várni! Most olvashattok Niall szemszögéből is, és egy kicsit hosszabbra is sikeredett!  Jó olvasást :) !



 Mindenki távozott körülöttem, kivéve őket, és Niallt.
Előre éreztem, hogy mi fogjuk felkelteni az egész épületet.
- 3-ig számolok, és ajánlom, hogy idegyere! - közölte az apám, direkt feszélyeztetve a helyzetet.
Megrezzentem, de nem fogadtam szót neki, inkább hátráltam három lépést. Muszáj mindenki előtt parádét rendeznie?
- Mit keresel itt ezzel? - undorító a viselkedése.
- Először is TE mit keresel itt, másodszor pedig ne beszélj így vele! - közelebb mentem Niall-hez, érezni akartam a közelségét.
- Azt te nem szabhatod meg, hogy mit mondok! - nagyon égett a pofám miatta, majd nem haboztatva, felém nyújtotta erős kezeit, hogy magával ragadjon.
Elhúzódtam tőle, és a mellettem álló barátom, megnyugtatóan átkarolta  a derekamat.

(Niall szemszöge) 

 Amikor reggel Louis-val találtam Angel-t, nem tudom mi ütött belém, de nagyon nem tetszett. Valami elfogott belülről, ezt nem tudom megmagyarázni. Minden egyhangú mióta elöltöztek, és az egyik napról a másikra kisétáltak az életemből. Persze, erről tudom, hogy ő nem tehet. Sose kaptam magyarázatot, csak el kellett fogadnom ezt a tényt. Egy nap felhívott anya, és közölte velem a hírt, ami természetesen nem hagyott nyugodni, úgy éreztem, hogy ott kell mellette lennem, nem hagyhatom magára, hisz tudom, hogy mindig is visszahúzódó volt. Teljesen letörtem, és azonnal repülő jegyet vettem. Miután megérkeztem, és annyi év után újra megláttam kifinomult arcát, mintha sose éreztem volna ilyen lángoló boldogságot belülről.., de egyben ennek a nagy ellentéte is ott hasogatta a szívemet, ahogy mozdulatlanul feküdt. Igen, ő az én Angel-em, azóta is egy ártatlan kislány maradt, aki soha nem nő fel. Pár napot találkoztunk azóta, de ha csak egy pillanatra nem látom, már hiányzik, nagyon jó vele lenni, hisz annyit tudunk együtt hülyülni. Ez most sem változott. Az apjával aki épp most itt áll előttünk, akkoriban se sokat volt lehetőségem találkozni. Nagyon megijedtem tőle, és eltudom képzelni, hogy ez a szerencsétlen lány mit érezhet itt mellettem. Támogatóan átöleltem vékony testét. A haját kontyba tűzte, melyből néhány hullámos tincs lógott lefele. Szemei általában ragyogni szoktak, de most félelem tükröződik belőlük. Zavarában megdörzsölte az arcát, majd kezeit erősen összeszorította maga mellett. Annyira erős, hányan megalázhatták szegényt míg távol voltam. De ő kibírta, és úgy érzem szüksége van a támogatásomra, mert nekem is szükségem van arra, hogy velem legyen. Élénkebbnek érzem magam amióta újra találkoztunk. Észre se vettem, hogy egész idáig őt bámultam, amikor fogta hirtelen magát mellőlem és az emeletre rohant. Az apja felbőszülten állt előttem.
- Mindent elintézek, utána megyek! - szólaltam meg végül. Nem igazán tudom, hogy kezeljem ezt a helyzetet.
- Már így is mindent elintéztél! - felelte, de nem tudtam kikövetkeztetni mire gondol.
Szavai elsuhantak a fülem mellett, és ott hagytam őket.
- Menjen most haza, holnap elviszem! - a cipőm talpa csikorgott egyet a kövön, ahogy egy nagy fordulattal a férfi lánya után siettem. Tudtam, hogy ma az lenne a legjobb ha még velem maradhatna, és elég nagy már ő ahhoz, hogy eldöntse hol legyen.
- Angel! - kiáltottam hangosan.
- Itt vagyok! - szólt vissza vékony hangon a szobájából.
Azonnal benyitottam hozzá, és leültem mellé. Összeszorult a szívem amikor megláttam rajta a könnyeket.
- Miért voltak itt? - tettem fel bizonytalanul.
- Tegnap este nem szóltam, hogy idejövök. - tudta le ennyivel.
- És akkor, hogy talált rád? - érdeklődtem kíváncsian.
- Mert ő az apám! - erővel a falnak döntötte a fejét, ami koppant rajta egy nagyot. Nem tiszta nekem ez az egész helyzet.
Nem tudtam mitévő legyek, de mint egy régi barátnak megkel adnom a támaszt, és félénken magamhoz húztam,  úgy mint tegnap este. Még szorosabban átöleltem, amikor már magamon éreztem a lélegzetvételét. Senki közelsége nem esik ilyen jól.
- Szerinted meg tud nekem bocsájtani? - kérdezi könnybe lábadt szemmel. Miért pont neki kell ennyi baja legyen?!
- Cathie-re gondolsz? - kérdeztem vissza.
- Igen. Annyira rossz így!
- Beszélj vele! - biztattam rá, úgy gondolom ezzel nem veszíthet semmit. Legalább ő adna neki egy kis önbizalmat.

(Angel szemszöge) 

 Megborzongtam a szobában lévő hűvös levegőtől, és az ablakhoz siettem.

- Elmentek. - közöltem egyhangúan, és a telefonomhoz nyúltam. Azt hiszem Niall-nek igaza van.

- Cathie? - szólaltam bele a vonalba, amikor hál istennek fogadta a hívásomat.

- Angel? Igen? - hangja aggódónak tűnt, és megkönnyebbültem. 

- Ne haragudj! - mondtam ki gyorsan.

- Te sírtál? - kérdez vissza.

- Igen. - Niall még mindig az ágyamon fekszik. Szőke haját most nem zselézte fel, de így is aranyossá teszi. 

- Mi történt? Tán nem David egyik haverja hagyott egyedül miután lefektetett?! - makacskodik a telefonba.

- Nem - vágom rá egyből, és elszörnyülködöm, hogy ezt kinézte volna belőlem. - mostanában elég sok a családi zűr.. egyébként meg velük már rég összevesztem!

- Megmondtam.

- Tudom! Hiányoztál, muszáj veled beszélnem! - szükségem van egy barátnőre, akivel megbeszélhetjük a problémáinkat. 

- Ennek örülök! Én sem gondoltam komolyan, de felidegesítettél! 

- Nem hittem neked. Sajnálom! De most nem tudod hol vannak? Muszáj megtalálnunk őket! 

- Kivel? Miért? 

- Mert átvertek, és egy jó barátom segítene nekem ebben! - Niall  elmosolyodott e hallatán.

- Ebben az állapotban képes lennél rá? - hangja kételkedő volt.

- Minél hamarabb túl kell esnem rajta, különben  a saját káromra megy! 

- Ma egy night klubba mennek, azt hiszem abba ami a város szélén van! - közli velem bizonytalanul.
- Köszönöm szépen! Remélem minél hamarabb találkozunk!
- Angel?
- Igen Cathie?
- Megbocsájtok! - mondta utolsó gondolatát, mire bontotta a vonalat.
- Miért mosolyogsz? - kíváncsiskodik, amikor felé fordulok. Végre valami jó dolog.
- Megbocsájtott! - mondtam ki megkönnyebbülten, miután ösztönösen ráugrottam.  - Köszönöm, igazad volt! - ez egy szinttel feljebb emelte a kedvemet.
- Jó jó, de kérlek ne nyomj össze! -  kérlelte levegőért kapkodva.
- Amúgy, már nem tűnik annyira jó ötletnek! - horgadtam le.
- Hidd el, én sem örvendek érte! - mondta a szemembe nézve, míg átfutott rajtam a hideg.

- Nem lesznek a törzshelyükön, így azt hiszem simán eltudunk érte menni!
- Rendben.
- Egyébként mit mondtál apának?
- Hogy holnap hazaviszlek! - nagy kő esett le a mellkasomról.
- Köszönöm! - válaszoltam szívből jövően.
Nem mertem kimutatni, hogy mennyire félek oda menni, senki se fogja tudni átérezni velem ezt a megaláztatást, és erősnek akarok mutatkozni, még Niall előtt is, pedig ő ismer a legjobban.
- Induljunk el, még mielőtt meggondolom magam.. - csuklott meg a hangom. 

Hamarosan már el is telt az idő, és kigyalogoltunk ahhoz a helyhez, ahol akkoriban konkrétan a mélybe süllyesztettek.
- Ezek itt szoktak lenni? - teszi fel halkan egy fintor kíséretében, amikor körbenéz.
- Elég gáz nem?
- Örülök, hogy te nem lettél ilyen! - hálálkodik.
Csendesség volt, és csak néhány autó járkált ebben az utcában. Szerencsére nappal volt, így nem fokozta az ijedtségemet a sötétség. Egész más volt itt most Niall-el lenni.

A törzs helyük mellett egy kis közösségi ház álldogál, ami azt hiszem már az ő birtokukba jutott. Ez nem volt elég buli helyszín... itt csak piákat tárolnak, állapítottam meg, amikor halkan kinyitottuk az ablakot. Nem volt gondosan bezárva. Egyszerre bementünk, és segített nekem lemászni az ablakpárkányról, mert magasabban volt, mint azt én gondoltam. Körbenéztem, és így már nem is tűnt ez a kis házikó annyira barátságtalannak.. Simán kilehetne alakítani valami sokkal értékesebbre, ami elvenné tőle ezt a semmirekellő véleményt, és értékelnék ezt a helyet. Akár virágcserepeket lehetne felakasztani a polcok mellé, de ez csak az én ötletem. Engedély nélkül bejöttünk ide, de jó célból, nyugtatom magam.
- Nyugi! - néz rám, amikor észreveszi a szapora lélegzetemet.
- Nem félek, nincsenek itt! - közlöm, amikor rájövök, hogy ez elhamarkodott válasz volt. Egy nagyobb szekrény felezte el a szobát, ami tele volt pakolva, és lehetetlen volt átlátni rajta. Hirtelen valami moccanás hallatszott mögüle.
Azonnal meggondoltam magam, és halálra rémültem. Magamat ismerve nem jó pofiznék ezek után velük. Nem is hittem volna, hogy vissza jövök.. nem, hogy még most itt álljanak előttem ismét.
David tekintete azonnal komolyra váltott, amint felénk nézett. Felém, és Niall felé. Valami üveget fogdosott a kezében, amiről már azonnal elhárította a figyelmét.
Nem tudtam megfogalmazni egy értelmes mondatot se.
Pont David. Megborzongtam.
Felnéztem Niall-re, hogy megnyugtasson a jelenléte, de ő se volt teljesen magabiztos, és meglepődött volt. Szemeiből nem tudtam kivenni a félelmet, csak a haragot David felé. Az említett se nézett ki különben, sőt egy pillantás alatt dühbe gurult. Alaposan szemügyre vette a mellettem álló fiút.
- Mi a francot kerestek itt? - kiáltott fel, és tágra nyílt szemekkel az ablak felé tekintett, amit tárva nyitva hagytunk. - Hogy merészeltetek ide jönni? Te meg ki a tököm vagy? - lökte meg a barátom vállát. - Ti betörtetek!
- Ne érj hozzá! - förmedtem rá, de már nem érzem annyira jó ötletnek.
- Jajj a kis Angel! Én megmondtam, hogy még találkozunk! - utalt a múltkori utolsó mondataira. - Ő akar téged meghódítani?
- Mi? Nem! - szól közbe Niall. - Nem gondolod, hogy egy kicsit bunkó vagy? - kérdezi nyugodt hangon, és idegesen fürkészem az arckifejezésüket.
- Bunkó? Én? - keze ökölbe volt szorítva, és eltöltötte a méreg. Megindult Niall felé.
Míg ők szemkontaktust váltanak, addig leemeltem a falon ágaskodó kulcsot, amiért eredetileg jöttünk.
Óvatosan jeleztem neki, hogy megvan, és, hogy minél hamarabb meneküljünk ki innen. De ez nem így működött.
- Látom, hogy még mindig ezeket a ruhákat hordod - fordult felém. - Bár a trikód kihangsúlyozza a melledet! - kajánkodott, és gondolkodás nélkül visszavágtam.
- Takarodj!
- Még, hogy én? TI takarodjatok, de most azonnal! Minek jöttetek ide? Talán a bocsánat kérésünk kell?
- Nem hiányoztok!! - förmedtem rá.
Az üveget egyre erősebben szorította.
- Megfogom mondani a barátnődnek, hogy ő is húzzon el tőlünk, ha ilyen ringyókat hoz!
- Ringyó? - háborodott fel Niall, amire David erősen megragadta a pulcsiját. Azt hittem szétveri, s
most már ő is riadtan nézett le rám.
- Te miért szólsz bele a dolgunkba? Még egyszer belekotnyeleskedsz, én darabokra szedlek! - fenyegetőzött, és összeszorult a gyomrom. Miattam vágnak ilyet a fejéhez, és látom, hogy megrémült. - Elárulnátok végre miért jöttetek?
- Hogy visszaszerezzük azt, amit aljas módon elvettetek tőlem! - szögeztem le, mire Niall-el összenéztünk, és futásnak eredtünk. Hallottam, ahogy erőből az ajtónak vágta az üveget, ami abban a pillanatban darabjaira tört. Mint, ahogy nekem nemrégiben  a szívem.
- Egyszer még megtalállak!

- Állj meg! - kiáltotta utánam Niall lihegve. - Nem követ..
Egy oszlopnak támaszkodtam míg bevártam. Nem szóltunk semmit, csak sietősen átszeltük az utcákat. A futástól ismét befulladtam egy kicsit, és kedvesen megnyugtatott. Nem tudom melyikünk volt jobban felzaklatva, én mindent jobban magamra veszek, mint bárki más. Nagyon megmelengetett, amikor képes volt kiállni értem.
- Jól vagy? - kérdezte, mire hamisan bólintottam egyet.

Kifulladtan értünk vissza a hotel szobájába, és az ágyra vetettük magunkat. A kulcsot a szekrényre helyeztem előtte, ami majdnem belevésődött a kezembe az erős szorításomtól.
- Sajnálom.
- Mégis mit? Nincs okod! Inkább őket kéne, hogy ilyen szerencsétlen életet kaptak! - magyarázkodott még mindig remegő hangon, a mennyezetet bámulva.
- Akkor köszönöm! Nálad jobbat nem kívánhatnék! Örülök, hogy visszakaptam a legjobb barátomat! - ajkait hirtelen mosolyra húzta. - Fogalmam sincs, hogy került oda. Úgy volt, hogy nem lesz ott! - habogtam keservesen.
- Ne magyarázkodj! - boxolta meg  a vállam játékosan. - Nyugi, jól vagyok, és nem kell többet velük legyél!
- Remélem. Kiráz tőlük a hideg! - némaság uralkodott köztünk.
Mire ismét felé néztem, észrevettem, hogy elaludt. Arca kisimult volt, ahogy egyenletesen vette a levegőt. Biztos nagyon kifáradt, amivel egyet értettem vele, így hamarosan én is álomba szenderültem.. de csak  miután még vagy öt perig bámultam, ahogy alszik.

- SRÁCOOOOOK! - törtek be váratlanul a szobánkba, majd megtorpantak, amikor megláttak. Hirtelen még  a nevemet se tudtam volna megmondani.
Mindketten felriadtunk, és észrevettem, hogy a kezemet, Niall hasán pihentettem, egyből elhúztam. - Bocsi ha megzavartunk titeket!  - habogtak, amire sikeresen zavarba jöttem.
- Olyan gyorsan berohantatok ide! - szólt közbe Liam.
- Hány óra? - teszem fel kíváncsian, hogy meddig aludhattunk.
- Olyan fél 7 körül járhat!
- Te jó ég! - lepődtem meg, majd egymásra néztünk Niall-el. - Ez a te hibád! - ugrattam szerencsétlent.
A többiek úgy elbámultak rajtam... talán rajtunk, mintha most látnának először élő embert.
Megráztam a fejemet, és a csörgő telefonomhoz siettem.
- Haló? Angel? - szólt bele Cathie.
- Szia! - üdvözöltem megkönnyebbülten.
- Nem tudom mit csináltál,  de felhívott David! - jajj ne. Nem elég, hogy  saját magamat, de még őt is megfosztottam  a barátaitól.
- Ne haragudj!
- Azonnal látnom kell, hogy jól vagy-e. Add a címed! - nagyon meglepődtem a kijelentésén, de lediktáltam neki. Talán ő is rájött, hogy milyen szörnyű alakok?
- Lementünk kajálni! - szólt közbe mosolyogva Louis, és megcirógatta  a hajamat.
- Várj a kapuban, megyek! - és azonnal bontotta a vonalat.

Az idő szerencsére most  kellemesebb volt, mint pár órával ezelőtt. A hajamat összeborzolta a szél, és némely  kocsi odadudált nekem, míg a barátnőmre várakoztam. Hosszasan elmerengtem a környék szépségeiben, amikor egy előttem himbálózó kéz ábrándított ki.