11.Fejezet-- Visszahozta a gyerekkoromat

 Szőke haja tökéletesen ráomlott a vállára, melyet a farmer dzsekije fedett. Magassarkú helyett, most egy fekete converse cipőt viselt, és arcát tökéletesre kisminkelte. Hiányzott a ragyogó mosolya, amit most megvillantott előttem.
Játékosan áttapogatta a kezemet, majd föntről  lefele végig nézett rajtam.
- Nem esett semmi bajod. - szusszant egyet megnyugodva.
- Ha egyedül mentem volna tuti agyon vernek.. - nevettem fel keservesen. Azért ez még se volt annyira vicces.
- Hát éppen akartam kérdezni, hogy kiről is volt szó  a telefonba? - szemei csillogni kezdtek.
- Niall, biztos említettem már róla pár szót! Végre megint itt van!
- Veled?
- Meg a többiekkel, - de amint folytatni kezdtem volna, megjelent mellettem az említettek egyike.
- Angel! Segíts! - kiáltott fel, s amikor megpillantott minket befékezett előttünk. - Mi ez a csajos cseverészés? - végig stírölte a barátnőmet, aki alig bírta elkerülni a pillantását.
- Louis, ő Cathie! Cathie, ő pedig Louis! - mosolyt küldtek egymás felé, majd udvariasan kezet fogtak. - Srácok, ez olyan ódivatú! - nevettem fel hálálkodva, hogy ilyen hamar eltűnt a feszült hangulat.
- Nem is kell tovább magyaráznom, rajtuk kívül még van bent három idióta! - kötözködtem.
- Árad belőled a kedvesség! - boxolt vállba barátnőm, szerencsére nem kell napokig depiznem.
- Mindig ezt csinálja! - szólt közbe Louis.
- Mi? Mintha olyan sokat lettünk volna már együtt! - vágtam vissza. Lepörgött a szemem előtt, az előző beszélgetésünk, ami a megismerkedésünkkor volt, azon az éjszakán. Megtudtam róla, hogy imádja a régi sorozatokat, és már vagy negyven könyvet végig olvasott belőlük, nem lepődtem meg annyira, hisz a kedvenc bandája egy 70-es évekbeli zenekar, ami tökéletesen tükrözi ezt az oldalát Louis-nak.
Épp megakartam szólalni, hogy megtörjem ezt az átkozott csendet, amikor rádöbbentem, hogy nem miattam van.
- Mit bámulsz? - húzta fel a szemöldökét Cathie.
- Emlékeztetsz valakire. - játékosan oldalra húzta a száját. - A szemed színe, olyan, mint a nagypapámé! - mondta, miután rádöbbent  a hasonlóságra, valóban gyönyörű tengerkék szemei voltak, mint Niall-nek.
- Ennek nagyon örülök! - nevetett fel megvillantva fehér fogait. - Angel ugye lesz még majd időd rám?! - nagyon jól esett, hogy így gondolja, és teljesen más reakcióra számítottam a telefonálás előtt.
- Attól félsz, hogy örökre itt tartjuk? - vigyorgott Louis, meglepő, hogy milyen könnyen barátkozik.
- Nem azért jöttél, hogy segítsek valamiben? - hallgattattam el, mire durcás fejet vágott.
- Ja, igen. Niall magára öntötte a kotlában lévő összes paradicsom szószt! - mutatott a többiek felé, mire szórakozottan megcsóváltam a fejem.
- Mindjárt! - szóltam, és Cathie felé fordultam.
- Itt vannak  a régebbről nálunk maradt ruháid! - nyújtott át a kezembe egy kék szatyrot.
- Köszönöm, erre most szükségem lesz! Egyébként, hogy hogy nem haragszol?
- Rájöttem, hogy milyen egy szörnyű alakok..  Elmesélték veled is mit csináltak, én nem fogok könyörögni. - belenéztem szemeibe, majd széttártam a karomat. Szorosan magamhoz öleltem, és bocsánatot kértem még egyszer.
- De azért David-el vigyázz! - súgta a fülembe miután elköszöntünk egymástól, és vissza fordultam Louis-hoz.
- Ki ez a lány? - kérdezi egyből.
- Már mondtam, hogy a barátnőm! Bejön mi? - vonogattam a szemöldökömet játékosan, miközben sietősen elindultunk.
- Az biztos, hogy egy tíz per tízes megvan! - elvigyorodtam szavaira, amikor közeledésünkre Niall hirtelen felénk nézett.
Eltoltam az üvegajtót, és beléptem az étkező helyiségbe, még mindig minket fürkészett. Egyszerre rám, és a rendrakásra is tudott koncentrálni. Már kevésbé volt olyan az asztal, mint ahogy elképzeltem, de azért az ingén egy hatalmas piros folt éktelenkedett, amit szitkozódva dörzsölgetett reménytelenül.
- Nem te lettél volna, legközelebb megetetlek! - nevettem fel a látványtól.
Szégyenkezve félrehúzta a száját, aztán abba hagytam a csipkelődést, nem tudom meddig mehetek el, le kell állítanom magam.
Megfogtam egy törlőkendőt, és én is segíteni kezdtem. Az asztal széléről rám is rám csöppent egy kis szósz, s felmordultam.
- Ez csak egy kis kaja! - ingatta meg a fejét Niall, mire bosszúsan ránéztem.
- Igen? Akkor tessék! - majd azzal a lendülettel rákentem az arcára, és nem kellett sokáig várnom, az én bőröm se maradt tiszta.
- Ezt visszakapod! - sikítottam, amikor egy újabb adaggal közeledett felém.
- Héé! - szólt közbe Liam. - Ebből én se maradhatok ki! - közölte, és megdobott egy gombóccal. Hirtelen feltámadt bennem az az érzés, hogy nem szabadna pazarolni,  de egyszer élünk.
- KAJAA CSATA! - ordította Louis.
- Segíts! - kérleltem, amikor észrevettem, hogy körbekerítettek. Az arcom csupa maszat volt, ahogy a többieké is. A kéznyomom szép formaként díszelgett Niall karján.
- Nyugi!  Hátrálj el azzal a mocskos tenyereddel, vagy nem lesz jó vége! - fenyegettem az előttem álló szőkeséget, aki mindeközben hatalmas nevetésben tört ki. Mivel nem hátrált, kénytelen voltam én  is felé közeledni, azonban megragadta kezeimet, és előnyös fölénybe került, ahogy összekulcsolta ujjainkat, s próbáltam  én nyerni.
- Fejezzétek be, vagy tényleg nem lesz jó vége! - állított le Harry, és eltolta tőlem Niall-t. Magamra néztem, majd rá és hatalmasat felnevettem.
- Olyanok vagytok, mint két gyerek! Komolyan!
- Te meg, mint egy három gyerekes apa! - vágtam vissza parancsolgatására, és még mindig fuldokoltam  a nevetéstől.
- Azt hiszem húzzunk fel mielőtt leszidnak! - egyetértően bólintottam Niall-nek, és futólépésben felrohantunk  a szobákhoz.
Automatikusan őhozzá nyitottunk be, és összerogytam a földön, rég nevettem ilyen jót. Ő persze gondolkodás nélkül a fehér lepedővel leterített ágyhoz indult.
- Héé! Rá ne feküdj! - kiáltottam utána, még mielőtt késő lesz. Hátulról elhúztam onnan, és majdnem a lábamra lépett. Óvatosan átkarolta  a vállamat, hogy megfogjon, amikor végig néztem rajta, és rádöbbentem, hogy ismét belém kente a tenyerét.
- Azt hiszem, te nem ettél! - szólal fel nevetésünk közepette.
- Ezzel most megelégszem! - majd fogtam magam, és lenyaltam a kezén szétkenődött kajamaradékot. Kicsit beleremegett a mozdulatba.
- Szerintem menjünk és tusoljunk le! - magyarázta, és egyből el is indult, miután felkapott egy tiszta pólót a szekrényből.
Amikor kinyitotta észrevettem, hogy kipakolt a bőröndjéből, és elgondolkodtam azon, hogy mennyi ideig maradnak. Becsukódott a fürdőszoba ajtaja, és jólesően a falnak támaszkodtam, egy hatalmas mosoly kíséretében. Már felnőttünk, de mégis újra átélhettem a régi időket.
Valami nagyon felkeltette az érdeklődésem, így újra betekintettem a szekrényébe. A ruhák gondosan fel voltak akasztva a vállfákra,  és a táskákat hanyagul alulra bedobálta. Belenyúltam az egyik hátizsákba, amit gondolom a bőröndben hozott, és átkutattam minden egyes zsebét, mire megtaláltam a pénztárcáját. Azonban valami más keltette fel a érdeklődésem, mint eredetileg akartam. Egy levél az anyukája nevével ellátva, de amikor épp kivettem volna, egy cukros csomagolópapír esett ki mellőle. Nagyon meglepődtem, mert ez arra a napra emlékeztet, mikor először mentünk el a vidámparkba, és egy néni házában kötöttünk ki, aki adott mindkettőnknek egy-egy cseresznyés cukorkát. Megegyeztünk, hogy elrakjuk a csomagolást, és megőrizzük, mert így biztosan emlékezni fogunk. Azóta is megtartotta. Ekkor mögülem ajtó nyikorgást hallottam meg, és ahogy hirtelen megfordultam bevertem a könyökömet. Egy száll törölköző volt rajta, és nem tudom, hogy helyes-e, vagy, hogy miért, de belepirultam a látványba a zavaromtól. A bőre csillogott, és apró vízcseppek peregtek le a mellkasáról.
- Csak  itt  felejtettem a nadrágom! - közli, a dadogásáról megállapíthatom, hogy észrevette a reakciómat.  - Mit csinálsz?
- Kerestem valamit. Megakartam nézni, hogy még mindig a pénztárcádban tartod-e Justin Bieber-t! - vigyorodtam el, mire gyorsan kikapta a kezemből. - Légyszi!
- Hagyd azt békén! - ellenségeskedett, ezzel elárulva önmagát.
Sunyi fejet vágtam, és egy kis harc által visszaszereztem.
- Hékás! Ez nem ér! Angel.. - de késő. Ismét kinyitottam és ott volt a kép, amit eddig nem vettem észre.
- Lebuktál! - kacsintottam felé. Színlelt haragot mutatott, de csak megakartam bizonyosodni róla, hogy azóta is nagy rajongó maradt. - Elmegyek én is tusolni, addig maradj ébren! - böktem hason, miután sietve felkaptam a visszahozott ruháimat, hogy véletlen se bámuljam tovább.
Elgondolkodtam azon, hogy mi még nem nagyon veszekedtünk. Nem is voltam olyan típus, ennek ellenére most éjjel nappal összekapok apámmal, nagyon gyanakvó vagyok azóta, mióta nem volt lehetőségem a csomagtartóba nézni. A hajamból nagy nehezen kidörzsöltem a beleszáradt paradicsomot, és megmosakodtam  a frissítő meleg víz alatt. Kiválasztottam egy régi pizsamámat és belebújtam. Akkoriban nagyon sokat aludtam Cathie-nél, és szerencsére nem nőttem sokat, így kényelmesen felvehetem őket.
- Louis kérdezte hol alszol - szólt az ajtó túloldaláról. - De mondtam, hogy ma este az enyém vagy! - magyarázta, mire kinyitottam az ajtót.
- Ki nem hagynám az esti pletykázást! - nevettem, és az ágyba huppantam. - Cathie hozott nekem ruhákat!
Leoltotta a villanyokat, és bezárta az ajtót.
Eleinte sok hülyeségről beszéltünk, míg kitértünk a komolyabb témákhoz. Nemsokára éjfél, de még nagy kedvvel beszélgettünk egymással, hisz rég volt ilyen. Csak ő volt a közelemben, és miközben beszélt észre se vettem, hogy mindvégig az ajkát figyeltem, ahogy az akcentusával kiejti a szavakat.
- Mesélj az apukádról, a többiekről! Az itteni otthonodról valamit, szeretném tudni milyen környezetben élsz! - fordult felém, amivel közelebb került hozzám.
- Cathie-ről már meséltem, imádom. Az otthonom, pedig rendben van. - hallgattam el, mire kíváncsian rám nézett.
- Ennyi? - biztos nagy beszámolóra várt, és furcsállta, hogy letudom ennyivel.
- Ez minden, te biztosan többet tudnál mesélni! - mosolyogtam felé, és megadóan bólintott egyet.
A kezünkön a szőr szinte összeért, ahogy csendesen feküdtem mellette, és hallgattam a lelkendezését. Éreztem, hogy egyre melegebb lesz a levegő körülöttünk, és lassan már csak az egyenletes légzésére bírtam koncentrálni, ahogy elmerültem a hangjában.
- És anyukám kapott egy új munkát! - fejezte be végül, miközben lábujjával apró köröket rajzolt a bokám koré.
- Szívesen találkoznék már vele! - mondtam ki, mikor észbe kaptam. Felnéztem rá, ezzel megtalálva a tekintetét. Gyönyörű kék szemeivel pont engem nézett, és szótlanul élvezte  a helyzetet.
Ahogy én is. .
Áttanulmányoztam az összes arcvonását, amikor végre megtörte a csendet.
- Na és mi lesz a programunk holnap? Remélem ez kevésbé lesz életveszélyes, mint a mai! - nevetett fel.
Elvettem róla a tekintetemet.
- Abban én is reménykedem! - Azt hiszem, elmehetnénk együtt a vidámparkba! - olyan rég voltam már ilyen helyen, és szívesen tölteném vele az időmet. - Meg a többiekkel! - bólintott egyet, és izgatottan beleegyezett.