7.Fejezet-- Így már jobb

  Nem sokkal később arra észleltem, hogy elszundítottam ezen a hűvös kövön, mikor kisírt szemeimmel feltekintettem, és egy magas férfit találtam magam előtt, aki felém tornyosult. Eltöltött a pillanat heve, ahogyan belenéztem szemeibe, és segítségkérően hívogattam tekintetemmel. Hamarosan ahogy észhez tértem, a kék szemek átváltottak félelmetes sötét barnákra, én meg ledermedtem. Minden eszembe jutott, és lesütöttem a szemem. Vártam a folytatást, a következményt, amelyet hamarosan érezhettem is magamon. Apa óriásit csapott a tarkómra, mire hangosan felszisszentem. Egyből kiment belőlem az álmosság, miért minden olyan kiszámíthatatlan.  Ezek után már csak ez hiányzott. Erősen összeszorítottam szemeimet, majd újra felnéztem rá. Olyan voltam, mint egy ártatlan óvodás, ki éppen a sarokba bújik el haragos szülei elől, és összehúzza magát, reménykedve, hogy így testi bántalmazásuknak ellentud állni. UTÁLOM, hogy nem tudok uralkodni az érzéseimen, és így mindig fölénybe kerülnek velem szemben. Ismét megjelentek rajtam a könnyek.
- Mi a tökömet keresel itt?? - förmedt rám erőteljesen.
- Nemhogy aggódnál a lányodért, hogy egy ilyen helyen találod egyedül! Úgy van, és még verjél is agyon! Az életem már egyébként is összeomlott! - fakadt ki belőlem, és konkrétan elé tárulkoztam.
Az is elgondolkodtatott, hogy hogy talált rám.
- A te életed omlott össze kislányom? - nevetett fel szánakozva, majd erősen megrántotta a karom, és magával húzott.
Betuszkolt a múltkori  fekete kocsi anyósülésére, amellyel itt parkolt az  út szélén. Nem érdekelte, hogyha fájnak a mozdulatai. Reszkettem apám félelmetes közelségétől, amikor valaki erős tekintetét éreztem a hátamon. Ijedten megfordultam, és egy nagy darab, kigyúrt pasas ült mögöttünk. A gyomrom is összeszorult.
- Ő ki? - kérdeztem félénken.
- A testőröm! - hadarta el gyors, míg szemeivel az utat pásztázta.
- Minek az neked? - én már megint semmit se értek. Ki ez az ember itt mellettem?
- Igazad van, most rád kéne ügyelnie! - jelenti ki szívósan.
Meghökkentem válaszától, de így is lett. Valóban egész éjjel a szobám ajtajában álldogált. A saját lakásomban kellemetlenül érzem magam, minden tettemet követték.
- Pisilni azért elmehetek? - flegmáztam, de igazam is volt.
Milyen szülő ez? Mégis mit képzel, hogy őrizetben tart? Mi vagyok én? Tettem fel magamnak a sok megválaszolatlan kérdést, miközben szenvedően a falnak dőltem. Kell valaki aki megért.  Egy átlagos diák akarok lenni, akinek a legfőbb gondja az, hogy milyen ruhában menjen el moziba, vagy, hogy  mikor feküdjön le aludni.. Nekem meg...  Nem baj, holnap van miért felkelnem.
Még mindig nagyon izgatta a fantáziámat, hogy kik voltak  azok a múltkori sötét alakok, de egy hang egyre inkább azt súgta, jobb ha nem is tudom meg.
Másnap késő délután ébredtem fel. Átaludtam a fél napot, de legalább kiadtam magamból a fáradtságot. Átszaladt a szobámon a huzat hideg szele, mitől libabőrős lettem. Úgy látszik ma lehűlt a levegő. Eszembe jutott milyen gáz vagyok, hisz barátok nélkül lopom a napot, egy idegbeteggel a házban. Olyan szemét vagyok, hogy azt is elveszítettem aki hűséges maradt hozzám. Bár.. van még valaki. Akaratlanul is mosolyra húztam a számat. Felvillant a tegnapi kép a testőrről, és azonnal felpattantam. Kétszer is pislognom kellett, mire felfogtam, hogy még mindig a szobámban van. Tehát nem álmodtam. Ez szörnyű, életem se lehet. Ez a két nap olyan hosszú. Időközben elhatároztam, hogy újra naplót vezetek, és ezt mind megosztottam benne. Fájdalmas szavaimat, néha néha elmosta egy-egy könnycseppem, melyek beleáztatták magukat a könyv lapjaiba.  Gondolatmenetemet a telefonom váratlan csörgése zavarta meg. Niall az. Elmosolyodtam a név láttán, nem volt másra szükségem.
- Angel minden rendben? - tette fel aggódva ideges levegővételem hallatán.
- Igen, igen.. - nyugtattam meg azonnal.
- Jöhetsz az arénához, itt vagyunk!! - lelkendezett örömében, de én elgondolkodtam, és értetlenül belehümmögött a választ várva.
- Igyekszem odaérni! - minden vágyam az volt, hogy ott legyek, és a hülyeségeit hallgassam, de elborzongtam a tudattól, hogy lehet nem engednek.
- Biztos minden ok? - teszi fel még egyszer.
- Ígérem! - mondtam biztatásul, mire bontottuk a vonalat.
Nagyon megörültem neki, végre jól érezhetném magam valaki közelébe, de persze, hogy kell lennie egy bökkenőnek. Mérgesen rávetődtem az ágyra, és elpanaszoltam magamban mindent, hisz másnak úgyse tudnám. Hirtelen támadt egy szuper ötletem. Na ez is egy újdonság.
Lespanolok az őrrel, azzal úgyis elengednek. És így is lett. Gyorsan sikerült egy kis játékkal belevinnem, és legalább nem kellett taxiznom se. Mennyi pénzt fizethet apa érte... és miért?
- NIALL!!!! - Angel légy erős, ő csak egy régi haver, ne érzékenyülj el.
Mikor megpillantottam a távolból, futni kezdtem hozzá.
- Ne olyan sebesen! - ragadt meg a velem lévő testőr.
Opsz.
- Figyeljen, a haverom énekes, odabent biztos rengeteg magához hasonló ember van! Ne aggódjon. Egyébként se szökök el. - a múltkori se miattam volt.
- Az apád. - förmedt rám, hogy azért van itt. - Visszajövök! - és egyúttal el is hajtott.
Ismét futásnak eredtem, majd átöleltem az előttem álló szőkeséget, ki ragyogó szemekkel várt rám.
- Angel, azért nem teltek el évszázadok! - nevetett fel miközben jó szorosan viszonozta az ölelést, de ő nem értheti, hogy valójában miért is örülök neki ennyire. - Épp kijöttem szétnézni merre jársz már! Muszáj megnézned a színpadon! - mondja büszkén én meg csak mosolygok. Láthatóan örül a jelenlétemnek.
- Alig várom! - bököm oldalba, majd besietünk.
- Többiek? - nézek meglepődötten körül.
- Már a színpad felé tartanak, sietnem kell, koncert után ütközünk! - majd összenevetünk, és egy jó helyet kerestem magamnak.
Még mindig vicces a lazasága, de ez a jó benne. Semmi stressz, és önmagát adja.
Körbenéztem és elképedtem a sok rajongótól. Niall egy biztató mosolyt küldött felém, ahogy döbbenten figyelem az eseményeket. Nem szállt el magától, ezt tisztelem benne, és még mindig csodálatos, hogy nem felejtett el.
A hangzás elképesztő volt, és az öt fiú hangja is ahogyan énekükkel betöltötték a teret. Niall ujjai tökéletesen mozogtak  a gitár húrjain, egyszer megígérte, hogy majd tanítani fog.  Csak egymásnak számítottunk, de rég volt ez.
Nem sokkal később elkezdődött egy újabb dal. Üteme lassú, és lágy volt. Mindenki velük énekelte, én meg csak ámultam a gyönyörben. Niall néha hátranézett jól vagyok-e, mire mindig erősen bólintottam. Ez a szám annyira igaznak tűnik, olyan átjövő a szövege, annyira tetszik. Láthatólag elég jól elszórakoztatják a közönséget, mindegyikőjük olyan barátságosnak, és bolondnak tűnik.

- ITT VAGYOOOK! - ugrott a hátamra valaki, és elvesztettem az egyensúlyom.
- Niall! - hatalmas nevetésbe törtünk ki a backstage közepén.
- Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan.
- Persze, minden rendben te idióta! - vágtam vissza viccelődve, és felsegített. - Amúgy elképesztően jók voltatok!!
Látszott, hogy számít a véleményem, és egy hatalmas vigyor tűnt fel az arcán.
- A hangod annyira, annyira tiszta! - mondtam ki hangosan gondolataimat. Nagyon tetszik, olyan bársonyos.
- Köszönöm! - vakarta meg zavartan a tarkóját.
- Tudtam, hogy egyszer megcsinálod! - mire egymás szemébe néztünk, és szerényen, de átölelt.
Örülök, hogy vele lehetek! Olyan normális.. és Cathie is az volt.
- Azt hiszem eltűnt mindenki! - jelenti ki szórakozottan.
- Ó te jó ég! - ijedtem meg, hogy magára maradt.
- Ne aggódj, van aki elvisz a hotelhez! - mondja ki tök átlagosan, mintha már jártas lenne ebben. - Igen,  a srácok sokszor hagytak már el! - fejezte be, mintha olvasna a gondolataimban.
- Te szerencsétlen! - kacagtam rajta.
A hotelnak nagyon örülök, de annak nem, hogy haza kell mennem.
- Az én öreg jó barátomtól most el kell válnom! - húztam félre játékosan a számat, a közelében nem akartam a szomorúságra gondolni.
- Velem jöhetsz! Úgyis egy csomó tervünk van holnapra, ilyen későn ne menj haza! - ajánlja fel, amitől tapsikolni kezdek.
- Csodás, lesz időnk beszélgetni! - mindketten összebólintunk, és két pacsit váltunk egymással, majd  öklöztünk.
Felhúztuk a szemöldökünket és egymásra néztünk, ez ösztönösen jött.
- Azt hittem már elfelejtetted! - mondom csodálkozva.
- Én? Dehogy! - majd újra megismételtük játékosan.
- Ez ki? - kérdem tőle, utalva a mögöttünk álló fickóra.
- Ő visz vissza minket, a testőröm. Egy jó dolog is van abban, hogy mindig figyelnek. - böki ki kicsit megviselően.
- Tudom milyen érzés! - válaszolok együtt érzően, mire nagyra nyitja szemeit.
- Semmi. - váltottam gyors témát, majd látta rajtam, hogy jobb ha inkább nem feszegeti, hiába keltette fel az érdeklődését.
Lassan megérkeztünk.